Amikor először találkoztam ezzel a módszerrel,
rögtön mélyvízben éreztem magam, ahol a víz sodrása olyan
erős volt, hogy csak néha akartam levegőt venni és inkább
a búvárkodás élményét élveztem. Lassan évek alatt átitatott
az a mélységes alázat és tisztelet az igazság és az élet iránt,
amit korábban csak pillanatokra éreztem. Elindultam és most
már meg sem állok ezen az úton, amit most már a saját utamnak
mondhatok.
Ezt leginkább tanáromnak és lelki segítőmnek,
Kövesdi Krisztinek köszönhetem, aki hat éve támogat és a hullámvölgyekben
is mellettem állt. A családállítás olyan út számomra, amit
csak tapasztalat útján lehet továbbadni. A szabályok, amiket
Hellinger felállított, a lélek törvényei, amelyeket nem lehet
felülírni, csak megérteni és megtapasztalni. Azokra törvényekre
gondolok, amik arról szólnak, hogy hol a helyem és ki vagyok,
mit teszek, mi az én felelőségem és mi nem.
Az volt az egyik legnagyobb revelációm, amikor
kiderült, hogy az én csöpp életem beágyazódik egy nagyobb
egészbe. Olyan téves képzetek uralkodtak a fejembe, a lelkemben,
hogy a gabalyodás majdnem minden változatát megéltem. Az az
egyik csodálatos adomány az emberekben, hogy óriási vágy él
bennünk a Rend iránt. Szeretnénk, hogy rend legyen bennünk
és körülöttünk. De milyen rend? Ahogy Hellinger egyszerűen
megfogalmazta, a szeretet rendje. A lélek a szereteten keresztül
hat. A szeretet és igazság gyönyörű szavak, mégis elfedik
előlünk a látás igazi természetét. Amikor megbomlik a rend
-- és a rend általában megbomlik időről időre, mert nem vagyunk
tökéletesek -- akkor a szeretet olyan utat választ magának
ami túlmutat a személyes kompetenciánkon, eltévedünk a saját
lelkünk bugyraiban és elfeledkezünk arról, kik vagyunk.
Talán egy metaforában könnyebb érzékeltetni
a rendszer-elmélet alapját. Ez olyan mint a dominó. Ha egyet
kiveszünk a helyéről, akkor már semelyik sincs jó helyen és
el kell mozdulniuk egy másfajta alakzatba, új sorrendet kell
alkotni, hogy az űrt kitöltse egy másik. Mivel a rendszer
nem engedi, hogy egy is közülük hiányozzon, ezért beáll annak
a helyére. Innen már nem követhető a domino-hasonlat, mivel
a tárgyi világ eltér az organikus és mindig megújuló élet
csodájától. Az emberi lelket végtelenszámú variációban alkotja
meg a tudattalan, a szeretet és összetartozás jegyében.
Konkrétabban kifejtve, egy olyan mintáról
van szó, ami családon belüli ismétlések sorozata és annak
variációi. Ebbe a sor(s)mintába születünk bele és követjük
addig, amíg fel nem ismerjük, hogy máshogy is lehetne és nem
kötelező ugyanazt a mintát követni. Ez nem azt jelenti, hogy
nem követjük az ősök példáját, hanem azt jelenti inkább, hogy
ha kibillent az egészéges minta, akkor azt visszaállíthatjuk
ebben a térben. Itt megemlíteném a kollektív mező fogalmát,
amit a tudósok morfogenetikus mezőnek neveztek el. Ez egy
szinkronicitás is egyben, mert Sheldrake magától talált erre
az elméletre majdnem azonos időben, mint amikor Hellinger
rájött arra, hogyan működik a családi tudattalan tér. Valószínű
ugyanabban a térben tartózkodtak egy ideig. A párhuzam nagyon
lényeges abból a szempontból is, mert így még közelebb juthat
ez a módszer a kiteljesedéshez. Hellinger eredetileg pap volt,
Sheldrake pedig biológus. Hellinger a későbbiekben azt mondta,
hogy filozófussá vált. A filozófián belül a fenomenológia
követőjének tartja magát, ami annyit jelent hétköznapi kifejezéssel,
hogy a jelenségeket megfigyeli és azon keresztül lát és olvas.
Nem elméleteket gyárt, hanem a megfigyelései és a saját tapasztalatai
vezetik a gyógyítói úton.
Teljesen elhivatott lettem a hellingeri
módszer iránt és igyekszem méltó lenni arra, hogy ezt csinálhatom.

M. Tamás Anna
Sorsmodellező, jógaokató
Honlap: http://melocco.nnx.hu